Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Oscar 2018: Beigazolódott a papírforma

2018.03.05

Az idei Oscar jóval kevesebb meglepetést tartogatott, ennek ellenére egy szórakoztató közvetítésnek voltak a részesei azok, akik ébren maradtak, hogy élőben izgulják végig a filmipar legjelentősebb díjátadóját. 

 

filmfan---oscar-2018.jpg

 

A 90. Oscar egy sokkal inkább kiszámítható díjkiosztó volt, mint ahogy azt korábbról megszokhattuk. Jóformán az összes kategóriában a papírforma érvényesült, különösebb meglepetések nélkül. Összességében azt is elmondhatjuk, hogy egyik film egyeduralmáról sem beszélhetünk a díjak elosztását tekintve. A Filmakadémia sokkal inkább szétszórta a díjakat a jelöltek között, mintsem egyetlen filmet részesített volna előnyben. A házigazda idén is Jimmy Kimmel volt, aki egy kissé visszafogottabb, komolyabb gálát bonyolított le, ahol sajnos Matt Damonra ezúttal sem volt idő.

Legjobb filmnek A víz érintését választották, a legjobb rendező pedig teljesen megérdemelten Guillermo del Toro lett, aki az említett film rendezéséért kapta meg az aranyszobrot. Ezt egyáltalán nem nevezhetjük meglepetésnek, a rendezőnek borítékolható volt a díj, habár én reménykedtem, hogy a legjobb film kategóriában a Három óriásplakát Ebbing határában lesz a befutó. A legjobb színész kategóriában Gary Oldman győzedelmeskedett, aki Churchill megformálásáért részesülhetett a díjban. A színész számára már régóta kijárt ez a fajta elismerés, A legsötétebb órában pedig zseniális alakítást nyújtott, így Oldman élete első Oscar-ját vehette át. A legjobb színésznőnek járó díjban pedig – az előzetes jóslatok szerint - a Három óriásplakát Ebbing határában című filmben nyújtott alakításáért, Frances McDormand részesülhetett. A színésznő egy remek beszéddel írta bele a nevét az díjátadók történetébe.

 

filmfan---a-viz-erintese.jpg

 

A férfi mellékszereplő kategóriában is a papírforma teljesült, ugyanis az előzetes várakozások szerint Sam Rockwell hozta el az aranyszobrot, aki az első jelölését, rögtön díjjá is változtatta. A színész teljesen megérdemeltemen állhatott fel a színpadra, hiszen zseniális alakítást nyújt a Három óriásplakát Ebbing határában című alkotásban. Győzelmével a kategória és a Három óriásplakát másik nagyágyúját, Woody Harrelsont is maga mögé utasította, aki viszont szintén állva tapsolt Rockwell sikerének. A legjobb női mellékszereplő a szintén „újoncnak” számító Allison Janney lett, aki az Én, Tonyában nyújtott alakításáért hozhatta el a díjat.

 

filmfan---tunj-el.jpg

 

A legjobb adaptált forgatókönyvért járó díjat a kategória legnagyobb esélyese, James Ivory nyerte a Szólíts a neveden szkriptjéért. A 89 éves alkotó megérdemelten vehette át a díjat, a negyedik jelölését tudta aranyszoborra váltani. James Ivory ezáltal a valaha volt legidősebb díjazott lett a gála történetében. A legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában az előzetes várakozásokkal szemben Jordan Peele lett a befutó, akinek a Tűnj el forgatókönyvét köszönhetjük. Remek meglepetés. Roger A. Deakins is végre megkapta a már jól megérdemelt díját a Szárnyas fejvadász 2049-ért. A legjobb operatőri kategóriában a 14. jelölését tudta díjra váltani.       

 

filmfan---blade-runner-2049.png

 

Sajnos nem sikerült harmadjára is egy magyar alkotásnak elhozni az Oscart, hiszen az idegen nyelvű filmek kategóriájában a chilei Fantastic Woman lett a befutó. Ennek ellenére óriási gratuláció jár Enyedi Ildikónak, a film szereplőinek és az egész stábnak, amiért elkészítették ezt a fantasztikus alkotást. Bejutni a jelöltek közé már önmagában óriási dolog, nem is beszélve az ezt megelőző európai filmes sikerekről. A Testről és Lélekről egy olyan alkotás, amelyre mindannyian büszkék lehetünk!

 

filmfan---coco.jpg

 

Az animációs filmek tekintetében nem történt különösebb meglepetés, hiszen szinte az összes fogadóiroda biztosra vette a COCO győzelmét, és ez így is történt. A rövid animációs filmek kategóriájában Glen Keane és Kobe Bryant  Dear Basketball című alkotása lett a befutó. Érdekesség, hogy Kobe Bryant az első NBA-s játékos, aki Oscar-díjat nyert. A legjobb dokumentumfilm kisebb meglepetésre Bryan Fogel és Dan Cogan alkotása, az Ikarus lett, amely az Oroszországban állami szinten működő dopping hálózat működéséről rántja le a leplet. Az Ikarus egy remek dokumentumfilm, emellett persze a téma aktualitása lehet a másik ok, ami miatt végül győzedelmeskedett a kategória többi jelöltjével szemben. A legjobb rövid dokumentumfilm idén Frank Stiefel alkotása, a Heaven is a Traffic Jam on the 405 lett. A Mindenki tavalyi sikere után a rövidfilmes kategóriában idén a The Silent Child című film győzedelmeskedett.

 

filmfan---dunkirk.jpg

 

A legjobb sminkelés kategóriában A legsötétebb óra, a jelmezek tekintetében pedig a Fantomszál győzedelmeskedett. A víz érintése alkotói a legjobb látványtervnek járó szobrocskának örülhettek. Összességében elmondhatjuk, hogy technikai kategóriák győztese a Dunkirk lett, ugyanis az alkotás három aranyszobrot is bezsebelt: a legjobb hangkeverés, hangvágás és vágás kategóriákban. A legjobb vizuális effektekért járó díjat kisebb meglepetésre a Szárnyas fejvadász 2049 készítői vihették haza. A legjobb betétdal díját a Remember me című szám nyerte a COCO-ból, míg a legjobb filmzenéért járó díjnak Alexandre Desplat, A víz érintése zeneszerzője örülhetett.