Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Pletyka: 2018-ban jön a Fantasztikus négyes/X-men crossover?

2015.06.25

A Latino Review értesülései szerint 2018-ban érkezik az X-men és a Fantasztikus négyes közös crossovere.

 

filmfan---xmen.jpg

 

A Fantasztikus négyes idén augusztusban kerül a mozikba, amit a stúdió elképzelései szerint 2017-ben követne egy folytatás. Az X-men univerzumot is építgetik, hiszen 2016-ban az X-men: Apokalipszis mellett a Gambit nevű mutáns önálló filmje is a mozikba kerül, 2017-ben pedig érkezik a Wolverine 3. A Fox is arra törekedik, hogy a rendelkezésére álló franchiseokból minél nagyobb és jelentősebb univerzumot tudjon kiépíteni, ezért fordulhat elő az, hogy egyesítik a Fantasztikus négyes és az X-menek világát. Én kifejezetten örülnék, ha tényleg kapnánk valamikor egy közös filmet, ám a crossover létrejötte nagyban függ attól, hogy milyen fogadtatásban részesül majd a Fantasztikus négyes film. Jelen pillanatban elég nagy gyűlölködés van az alkotás körül, úgyhogy szerintem még az is előfordulhat, hogy a Fox átgondolja, hogy tényleg akarnak-e folytatást készíteni a filmhez...

Azért mindenkit óva intenék, hogy ez csak egy pletyka, semmilyen megerősítést nem kaptunk még a stúdiótól.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Egy ember - Fantasztikus Négyes

2015.12.18 22:04

Szerintem nem lesz mert nagyot bukott az új ,,Fantasztikus Négyes". De nem tudsz valamit hogy a 2005-ben elkezdett Fantasztikus Négyesnek nem lesz folytatása, vagyis 3. része?

www.filmfan2012@gmail.com - Re: Fantasztikus Négyes

2015.12.22 23:28

Igen, az új szériának a folytatását állítólag a Fox már törölte is, ami nem is csoda, hiszen a film mind anyagi tekintetben, illetve a kritikusoknál is csúnyán leszerepelt.
A 2005-ös szériának nem lesz már folytatása, hiszen az új Fantasztikus négyes filmmel rebootolták a franchiset.